12.-13.-14. Fejezet

 

12. Fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

– Uram?

Raphael pislantott egyet Duncan hangjának hallatán, hogy visszanyerje látását, amely elhomályosult a múltban való kalandozás következtében. Felállt a zongora melletti zsámolyról, ami kényelmetlen volt számára, túl rövid és keskeny volt az ő nagy testéhez. Ellökve a zsámolyt szembefordult a hadnagyával.

– Találtál helyet Ms. Leightonnak?

– Igen, Uram! A személyzet konferenciatermében helyeztem el a garázsok alatt, és utasítottam az őröket, hogy válaszoljanak a kérdéseire. Vonakodtak, de megteszik, ahogyan Ön parancsolta.

– Természetesen! Maradj vele, Duncan! Még mindig kényelmetlenül érzi magát közöttünk, de meg fogja szokni!

– Mester... – Duncan elhallgatott, de Raphael megértette, és szeretettel mosolygott hű segédjére.

– Nyugodj meg, Duncan! Egyelőre a céljainkat szolgálja!

– Persze, Uram, nem tenném...

Raphael felnevetett.

– Megtennéd, Duncan, értékellek is ezért! Gyere, már csak néhány óra van hátra az éjszakából, és sok a tennivaló!

13. Fejezet

Fordította: Szilvi

 

Cynthia bagolyszerűen pislogott, amikor felment az alagsorból a lépcsőn, és kinyitotta a keskeny előcsarnok ajtaját. A Raphael birtoka alatti ablaknélküli biztonsági helyiségben eltöltött sok óra után, a folyosó kis ablakán át bevilágító gyenge fény is élesnek és vakítónak tűnt. Arra fel volt készülve, hogy a vámpírlord házának méretes alagsora lesz, de ez annál sokkal több volt. Egy teljes földalatti szint, ugyanolyan elegánsan berendezve, mint maga a ház, és a CNN-nel és Londonnal vetekedő biztonsági és kommunikációs központtal. Elhaladt több konferenciaterem, szórakoztató helyiség és konyha mellett, amelyekben természetesen nagy hűtőszekrények voltak és egy kevés más felszerelés. És ott volt még egy teljes szárny, elzárva egy nehéz, boltíves ajtó mögött, amely a gyanúja szerint a birtokon élő vámpírok nappali hálószobáit őrizte.

Duncan egy jól felszerelt konferenciateremben helyezte el, ételt és italt kínálva neki, mielőtt összeállította az érintett alkalmazottak és azok feladatkörének listáját. Cyn a vámpírokkal kezdte, kikérdezett mindenkit Alexandra biztonsági személyzetéből, azokat, akik az elrablás éjszakáján szolgálatban voltak, és a többieket is. Egyikük sem tudott elmondani semmit.

A vámpíroknak nem sok mondanivalójuk akadt; halottak voltak a világ számára, a szó legszorosabb értelmében. Megnézve a kamerák felvételét, valószínűleg többet tudott, arról, hogy mi történt, mint ők. Az egyetlen dolog, ami tisztán és világosan kiderült, az a Raphaellel szembeni feltétel nélküli, teljes hűség és engedelmesség volt, valamint abszolút nem voltak hajlandók semmi másról beszélni, ami nem kapcsolódott a nyomozáshoz. Már arról is meg kellett győznie Duncant, hogy vegye rá a vámpírokat, hogy elárulják a nevüket, az isten szerelmére! Ellenkező esetben a kinézetük alapján sorolja fel a kihallgatás alanyait – férfi vámpír, szőke, kék szemű, heg az arcon; női vámpír, barna haj/barna szem, szegecs az orrban. És onnantól kezdve minden lejtmenetbe indult.

Mindegyiküktől, akár férfi, akár nő, úgy érezte magát, mintha ő lenne a sétáló vacsora. Duncan javarészt vele maradt, és ez a vámpírokat arra késztette, hogy jól viselkedjenek. Néhány olyan messzire ment, hogy megszimatolgatta, egy másik pedig, kihasználva Duncan pillanatnyi távollétét, ténylegesen odahajolt, hogy megnyalogassa a nyakát, bár ez inkább a hatás kedvéért történt, mint bármi másért... – gondolta. Ami eszébe juttatta... diszkréten megszaglászta saját magát. A leghamarabb zuhanyozni szeretett volna.

Kinyitotta maga előtt az egyetlen megerősített ajtót. Nem egészen volt biztos benne, hogy hova vezet, alighanem kívülre. A reggel ködös volt, a nap a háta mögött álló épület mögül kelt fel. Mégis, már ettől a kevés napfénytől is az arcán csodálatosan érezte magát, ha másért nem, csak azért, mert biztosította, hogy többé nincs körülötte vámpír. Körülnézett, és felfedezte, hogy a garázsokhoz nagyon közel jutott ki... és ott volt a Land Roverje, amely nem egészen húsz méterre állt. Szinte szédítően rohanó ingert érezve odasietett a járműhöz, kinyitotta a vezető ajtaját és bekukkantott. Nemcsak a kulcsa volt a gyújtásban, hanem a Glock 17-es is ott volt az utasülésen. Az istenek nyilvánvalóan kinevették az idióta magánnyomozókat, akik a vámpírokkal üzleteltek.

Halk, csoszogó hang keltette fel a figyelmét, és megpördülve látta, ahogy Raphael egyik emberi őre közeleg a főház felől. Ahogy közelebb ért, elmosolyodott.

– Ms. Leighton – mondta, és kinyújtotta a kezét. – Steve Sipes vagyok, Lord Raphael nappali biztonsági vezetője.

Cyn kezet fogott vele, és észrevette a férfi kezében tartott számítógépes lemezeket.

– Ezeket nekem hozta?

– Igen, asszonyom! Duncantől. Azt mondta, emlékeztessem, hogy nem szabad megosztania sem a rendőrséggel, sem a People magazinnal, ahogy bárki mással sem!

– Duncannak nem kellene ezen aggódnia! – mondta savanyúan, amikor átvette a lemezeket. – Nem szoktam könnyelmű ígéreteket tenni.

– Hé, ezek az ő szavai, nem az enyémek! Én csak a hírnök vagyok!

Cyn az órájára pillantott. Legalább egy kis alvásra volt szüksége ma, hogy bárkinek a hasznára legyen.

– Nappali biztonság, mi? Tehát, ha arról a napról akarnék beszélni az emberi őrökkel, ön az az ember, akivel beszélnem kell?

– Mindenkit megöltek, akik aznap ügyeletet teljesítettek!

Cyn meglepetten nézett rá. – Mindenkit? – Természetesen látta a videót, de eszébe sem jutott, hogy senki más nem volt a közelben. Bár volt értelme. Különben a lövöldözés kiváltotta volna a főház reagálását.

– Igen, asszonyom – mondta komoran. – Napközben könnyű a műszak, főleg, ha a Mester a városon kívül van.

– Mi van a... mit tudom én, munkásokkal és a többiekkel?

– Senki sem léphet be nappal a kapun! A kiszállításokat éjszakára ütemezik, ugyanúgy, mint minden elvégzendő munkát is.

– Ezért vitatkoztak az őrök a sofőrrel.

– Igen, asszonyom! Azok az őrök tudták a munkájukat, és az életükkel fizettek érte. A birtokon mindenki készültségben van, amióta felfedezték a holttesteket, és azóta be vagyunk zárva.

– Nem hoztak erősítést?

– Nem szükséges! Háromnaponta, tizenkét órás műszakban dolgozunk. A birtokon állandóan jelen van legalább két teljes váltás.

– Értem! – Cyn elgondolkodva harapta be az ajka belsejét. – Miért kellett így megölni mindenkit? – Úgy tűnt, a férfi megértette, hogy nem vár választ, és Cyn folytatta. – Áruljon el valamit! – A férfi bólintott. – Miért nincs biztonsági ellenőrzés a házak között? Egyszerű dolog, és aznap minden másképp történhetett volna!

– Igaza van, és én már a kezdetektől hangoztatom ezt. De a hölgy... – A homlokát ráncolta. – Kedveli a magánéletét. Nem akartam elhinni, amikor hallottam!

– Egyébként mi a helyzet vele és Raphaellel? – kérdezte Cyn lazán. – Ha valaki úgy gondolja, hogy elég fontos ahhoz, hogy zsarolja vele, hasznos lenne tudni, miért.

Steve arca azonnal bezárult, barátságos arckifejezése eltűnt.

– Ez egy jó munka, Ms. Leighton. Jól fizet, mindenkivel jól bánik. Sokáig tervezem megtartani. Ha információt szeretne, kérdezze meg Duncant!

– Jól van, sajnálom! Nem akartam kíváncsiskodni! Nagyra értékelem a segítséget!

A férfi fürgén bólintott. – Készen áll az indulásra?

– Több mint készen – értett egyet a nő, és hirtelen nem akart mást, csak egy zuhanyt és a friss ágyneműt a saját ágyában.

– Szólok előre a kapunál!

– Köszönöm! Gondolom, találkozunk még!

Steve tekintete azt sugallta, hogy nincs elragadtatva a kilátástól, de volt olyan jó, hogy betartotta a szavát, és odaszólt a kapuhoz. Az őrök gondosan átvizsgálták, de megengedték, hogy a nehéz kapu kinyíljon, és minden gond nélkül áthaladhatott rajta. Nem sokkal később már a Pacific Coast Highway-n haladt a saját tengerparti társasházban lévő lakása felé vezető úton, és remélte, hogy a vámpírok valóban nem léphetnek be egy házba meghívás nélkül.

14. Fejezet

Fordította: Szilvi

 

Sötét szemekről és hűvös ujjakról álmodott, amelyek nem álltak meg a nyakánál, hanem lassan átsiklottak a kulcscsontja fölött, tovább haladtak lefelé, hogy az egyik széles tenyerét a telt mellére szorítsa. A kéz, amely finoman megszorította, a hüvelyk- és mutatóujja közé vette a mellbimbóját, amíg az egy kemény kis gyöngyszem nem lett, és olyan fájdalommal kacérkodott, amely miatt felnyögött a vágytól. Szükség, amely a tiszta vágy lüktetésében visszhangzott, amely ott lüktetett a lába között, nedvesen és sóvárogva hagyta.

Cynthia zihálva ébredt, teste belefájdult a sóvárgásba, és a szíve zavarodottan kalapált. Istenem, még soha nem érzett még csak hasonlót sem. És mi a fenéért álmodott Raphaelről? Erre gondolt vajon, amikor azt mondta, hogy emlékezni fog rá? A kezei végigsimítottak a meztelen testén, beborították a mellét, és hagyta, hogy hüvelykujja játsszon a mellbimbókkal, amelyek még mindig érzékenyek voltak álombéli szeretője érintésétől. Az egyik keze lejjebb csúszott, belemerült a lába közötti nedvességbe, lassan dörzsölte, miközben csalódottan felnyögött, két ujját addig mozgatta, amíg be nem csúsztak, majd be és ki csúsztatta, addig dugta magát, amíg egy kiáltással el nem élvezett, ami félig orgazmus és félig csalódás volt. Csak feküdt, remegve a kielégültségtől, és még többet szeretett volna, akarta a kemény, hosszú farkat, a férfi súlyát, aki érzéki ölelésének hálójába vonja.

Cynthia felnevetett, hagyta, hogy az ujjai még egyszer utoljára végigsimítsanak lüktető csiklóján az öröm hulláma miatt. Felült, a takaró lecsúszott róla, felfedve meztelen melleit, és lehűtve a közöttük összegyűlt izzadságot.

Tudta, hogy még mindig világos van, annak ellenére, hogy az ablakon lévő sötétítő függönyök még mindig össze voltak húzva. Felállt és kinyújtózkodott, teste még mindig bizsergett az álom maradványaitól. Ezért vállalták önként a nők, hogy a vámpírok tápláléka legyenek? Mert olyan átkozottul jó érzés volt? Odalépett az ablakhoz, széthúzta az első függönyréteget, és beengedte a fényt a szobába, mielőtt még az órára pillantott volna. Még tizenegy óra sincs; talán ha négy órát aludt. Tekintete a számítógépes lemezekre esett, amik a kulcsai mellett hevertek. A francba!

Széthúzta a függöny maradék részét is. A napfény beáradt, és Cyn kinyitotta a csúsztatható üvegajtót, az óceán félreérthetetlen illata felé. Háromemeletes lakása sokkal több helyiséget tartalmazott, mint amire szüksége volt, de szerette ezt a helyet a parton, Malibu központjától kétmérföldnyire, nyugatra. A legfelső emelet az ő magánterülete volt, egy nagy hálószobával és egy élvezethajhász fürdőszobával, benne egy hatalmas jakuzzival és egy zuhanyzóval, amely négy ember számára is elég nagy volt. Nem mintha valaha is lett volna benne négy ember. Két ember, az egyikük férfi, eléggé ideális felállás volt számára. A fő lakosztály tágas nappalival rendelkezett, amiben kandalló is volt, és a legfelső emelet közel kétharmadát foglalta el.

Az egyetlen másik szoba ezen a szinten az otthoni multimédiás irodája volt, amely a legújabb számítógépes és audio/video technológiával volt felszerelve, minden kocka álma. A kezdeti felszerelést szakember telepítette, de azóta nagyjából egyedül tartotta fenn a berendezéseket, telepítette a megjelent frissítéseket, és megvásárolta a legújabb és legjobb új programokat is. A helyiséget egy csúcskategóriás, duplazáras biztonsági zár védte, megerősített cilinderekkel és ütközővel rögzítették a négyhüvelykes tömörfa ajtóban. Az ügyfelei adatainak nagy részét itthon tartotta, tehát a bizalom fontos dolog volt. Ezen kívül azt sem szerette volna, hogy bárki tudja, mi történik a belső szentélyében.

A fő lakosztály alatt, a második emeleten volt található a konyhája, egybenyitva a dolgozó/nappali szobával és kandallóval, majd két kisebb hálószobával, amelyek közül az egyiknek volt saját fürdőszobája. A földszintet leginkább parkolásra használták; a garázs két nagyméretű jármű befogadására volt alkalmas. A felhajtón túl volt egy fedetlen vendégparkoló is, amelyet ritkán használtak. A garázs mögött volt egy szoba, amelynek rácsos és zárt tolóajtaja közvetlenül a partra nyílt. Volt még egy mosogatóval rendelkező bárpult, és egy apró fürdőszoba is. Cyn tudta, hogy legalább az egyik szomszédja kiadta a partra néző alsószintet, ami egyértelműen ellentétes az egyesület szabályaival, de Cyn biztosan nem fog emiatt panaszkodni, és senki más sem.

Birizgálta Raphael ügye, ezért a szekrényéhez sétált a saját kis szobájában, és néhány laza ruhát – fehérneműt, melegítőt és pólót – vett magára. Majd a lemezeket megragadva az irodája felé indult.

Először a kapunál készült felvételt nézte meg. Nem volt hang, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy mi történt, akár volt hang, akár nem. Az emberrablók egyértelműen azzal számoltak, hogy az emberi őrök el lesznek foglalva a reggeli rutinnal és a műszakváltással. A sofőr egy teljesen átlagos kisvállalkozói furgonnal jelent meg, mintha valamilyen kiszállítást teljesítene, mindkét kapuőr figyelmét magára vonva a vitában, mielőtt a haverjai kijöttek volna lövöldözve a kocsi hátuljából. Ez soha nem működött volna a felfokozott érzékekkel bíró vámpírok ellen, akik ráadásul átkozottul gyorsan mozogtak ahhoz, hogy ilyen könnyen le lehessen őket teríteni. De az emberek holtan estek össze, mielőtt még felfogták volna, mi történik. Adjuk hozzá a tényt, hogy Raphael nem volt a városban, ami azt jelentette, hogy a biztonsági intézkedések sokkal lazábbak voltak, mint általában, és függetlenül attól, hogy Raphael mennyire bizonygatta, hogy kincsként kezeli Alexandrát, úgy tűnt, az első osztályú biztonsági emberei vele utaznak együtt. A rablók persze ezt mind tudták; az áruló gondoskodott erről.

De ugyanahhoz a kérdéshez jutott vissza. Miért Alexandra? Miért volt annyira fontos neki? Cynnek eszébe jutott Raphael arckifejezése, amikor tegnap este beszélt róla. Szinte olyan volt, mintha fájdalmat okozott volna neki a lányra gondolni, mintha... bűntudata lenne. Ez az! Valamiért bűnösnek érezte magát Alexandra miatt. Lehet, hogy a volt szeretője volt? Megpróbált emlékezni a Raphael által használt szavakra. „Megöltem az Atyját, és a sajátommá tettem.” Tehát hajtva a mániától, hogy az övé legyen, elszakította a lányt az Atyjától. De egyetlen megszállottság sem tarthat örökké, és a halhatatlanság néhány évtized után valószínűleg a szerelmet gyűlöletté alakította át. De Alexandra még mindig védelemre szorult, és Raphael felelősnek érezte magát. Tehát megadta neki azt, amit mindig is szeretett volna, egy finom francia hölgy életét.

Cyn fejhallgatójában éles sípszó hallatszott, ami visszahozta a valóságba. – Jó képzelőerő, Cyn – mondta hangosan. – Jobb, ha kevesebb romantikus regényt olvasol! – De nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy van némi igazság az elképzelésében.

A következő fájlba lépett, és elhatározta, hogy hagyja a fantáziadús elméleteket, és ragaszkodik a tényekhez. A kapcsolatuktól függetlenül, aki elvitte Alexandrát, egyértelműen azt tervezte, hogy felhasználja Raphael ellen, de Cyn képtelen volt megérteni, hogy ez hogyan működhetne. Még ha Alexandrát el is engedik végül, Raphael már ismert legalább néhány érintettet, és a vámpírlord nem igazán tűnt elnéző fickónak. Tehát az emberrablók vagy hihetetlenül ostobák voltak, vagy valami más van a háttérben. Mivel úgy tűnt, hogy az elrablás legalább minimális szintű intelligenciát és tervezést mutat, Cyn kizárta az ostobaságot. Akkor csapda. Hagyják, hogy Raphael égen-földön keresse szeretett Alexandráját, higgye, hogy megtalálta, majd megölik, amikor megjelenik, hogy megmentse. Megint úgy tűnt, hogy minden, amit eddig a vámpírlordtól látott, kizárta annak lehetőségét, hogy felüljön egy ilyen cselnek. És miért nem ölik meg egyszerűen Alexandrát? Sokkal könnyebb lenne minden, és valójában nem kellett élnie, hogy a csapda működjön. Meg kellene kérdeznie valakit. Nem Raphaelt; ez kissé ostobaság lenne, még Cyn számára is. De talán Duncant.

Mindenesetre, jelentős mennyiségű arrogancia kellett ahhoz, hogy egy ilyen merész lépést tervezzenek egy olyan hatalmas vámpír ellen, mint Raphael, hogy betörjenek a magánterületére és elragadják a kedvenc... franc se tudja mi is a nő. És miért foglalkoztatja ez ennyire Cynt. Eszébe jutott hihetetlenül erotikus álma, és megrázta a fejét. Hülye! Mindig rossz lépés kapcsolatba lépni egy ügyféllel, de amikor az ügyfél egy vámpír... Nos, ez messze túlmutatott a rossz lépésen. Fókuszálj, Cyn! Csak végezd a munkád!

Gyorsan végignézte az összes felvételt, de semmi olyat nem látott, amire nem számított, és lenyűgözőnek találta Raphael biztonsági intézkedéseinek szintjét. A mű-francia kastély egyetlen része, amely nem volt bedrótozva, maga az alagsori helyiség volt, benne az elektronikus központtal, és a megmagyarázhatatlan trezorszerű dologgal. Miután volt a főépületben, meglehetősen biztos volt benne, hogy ott rejtőznek a vámpírok hálószobái. Türelmetlenül megrázta a fejét, és továbblépett az őt leginkább érdeklő két felvételhez, és fejhallgatót tett fel, hogy jobban hallja a gyenge hangot. Az egyik a zongoraszoba volt, Alexandrával és a két vámpírral, a másik pedig a konyha oldalsó ajtaja, amit az emberrablók kijáratként használtak, az a hely, ahol leparkolták a járművüket, miközben behatoltak a házba.

Beindította a zongoraszoba felvételét, és megrökönyödve figyelte, ahogy Matias porrá válik a szemei előtt. Félig-meddig azt várta, hogy Duncan kitörli azt a részt. Ez a tizenöt másodpercnyi videó önmagában egy kis vagyont érhet... ha annyira ostoba lenne, hogy elárulna egy vámpírlordot. De, istenem, mit meg nem adnának a televíziós hálózatok azért a felvételért, amin egy vámpír ténylegesen porrá válik.

A folyosóról beáradó fény elárasztotta a monitort, kifehérítette a felvétel képét, és elvakította Cynt, amikor megpördült a sötét szobában, de előtte még lenyomta a gyorsbillentyűt, hogy letörölje a képernyőt.

Önuralmat erőltetve magára, levette a fejhallgatót, és a húgára meredt, aki a nyitott ajtóban állt.

– Holly – mondta lassan. – Már korábban is kértelek, hogy ne szakíts félbe, amikor itt dolgozom! Ez az ügyfeleim védelmének érdekében történik. – Odalépett az ajtóhoz, és kiterelte a húgát a folyosóra. – Csak adj egy percet, hogy bezárjam az aktáimat, és találkozunk a földszinten! Nem várta meg a választ, hanem visszalépett az irodába és bezárta az ajtót.

Holly azonnal kopogtatni kezdett az ajtón, és a nevén szólítgatta. Cyn figyelmen kívül hagyta annyi időre, hogy odamenjen a számítógéphez és bezárja a videofájlt, majd ismét kinyitotta az ajtót.

– Jézusom, Holly! Dolgozom! Mi lehet ennyire fontos?

– Mi a fene bajod van? Kopogtam, mielőtt kinyitottam a drágalátos irodád ajtaját! Nem az én hibám, hogy nem hallottad!

– Dolgoztam – ismételte a lány. – Senkit sem engedek ide fel! Semmilyen okból!

– A barátodat, Nicket is felengedted! Ó, sajnálom! Ő nem a barátod; csak kefélsz vele!

– Atyaég, Holly! – mondta Cyn, túllépve a családi udvariasságon. – Lehetnél ennél is gorombább? Mit akartál egyébként? – Cyn úgy döntött, hogy éhes, és egyértelműen a lépcső felé intett. Holly undorodva dühöngött, de elindult a konyha felé. Cyn követte, és kinyitotta a mélyhűtőt, és keresett valamit, amit megsüthetne.

Anna, a házvezetőnője, több muffint is hagyott neki. Óriási, házi készítésű, gyümölccsel töltött, vajjal átitatott muffinokat, amelyek mindegyike legalább 1500 kalóriát tartalmazott. Anna kedves, duci hölgy volt, aki aggódott Cyn hajadoni státusza miatt, és meg volt róla győződve, hogy ez azért van, mert túl vékony ahhoz, hogy vonzza a férfiakat. Ki akar egy olyan nőt, aki túl sovány ahhoz, hogy gyermekeket szüljön? Folyamatosan hizlaló csemegéket hagyott körülötte, abban a reményben, hogy az felhúz néhány kilót Cynre, így növelve az esélyeit. Cynthia éhesen nézte a muffinokat. Ha később elmegy futni, akkor muffinozhat. De ha később futni megy, soha nem lesz ideje végignézni az összes videót Raphael birtokáról, és nagyon szeretett volna elmozdulni ebben az ügyben. Ráadásul még néhány dologgal lógott, amelyet ma el kell rendeznie, hogy kitisztázza a naptárát, hogy teljes mértékben Alexandra elrablására koncentrálhasson. Felsóhajtott, és egy sima angol muffin után nyúlt.

– Figyelsz rám?

Cyn bedobta a muffint a kenyérpirítóba, majd a húgára pislogott. – Sajnálom! Munkaügyi problémák. Mit mondtál?

– Azt mondtam, ha normális munkát végeznél, normális munkaidőben, akkor nem lennél annyira furcsa! Biztos, hogy antiszociális vagy, Cyndi! Ez nem egészséges.

– Szeretem a munkám! – Felnézett. – És a legtöbb embert nem szeretem, ezért nekem ez nagyon megfelel!

– Ó, persze – mondta Holly zsémbesen. – De te szeretsz azok körül az istentelen vérszívók körül lógni, és ki tudja, milyen más utálatosságok körül is! Chuck szerint el fogsz kárhozni, Cynthia! Azt mondja, hogy a vámpírok a természet tévedései, szentségtelen lények, akik a pokolba tartoznak!

– Hmm! Hadd gondolkodjak... nem, nem érdekel! Tehát újra Chuckkal randizol? Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy a Pillsbury kabalababájára emlékeztet.

– Egy férfiban sokkal fontosabb tulajdonságok is vannak, mint a fizikai megjelenése, Cyndi! – mondta Holly affektálva.

– Igen, mint például a bankszámlája! Ne akarj nálam is szentebb lenni, kishúgom! A Chuck iránti érdeklődésed inkább az apja pénzével függ össze, mint Chuck bármelyik egyéb nagyszerű tulajdonságával!

– Mondja ezt egy vagyonkezelői alap tulajdonosa!

– Rengeteg pénzed van, Holly! – mondta Cyn szelíden. Ez egy régi vita volt közöttük, és Cyn már szívből gyűlölte. Apja egyetlen gyermekeként Cyn volt az egyetlen haszonélvezője a nagyszülők által létrehozott vagyonkezelői alapnak, és egy kisebb vagyon lett az övé a 21. születésnapján.

– Szóval így!

Cynthia megvonta a vállát, miközben vékonyan megvajazta a muffinját, és témát váltott.

– Nos, mit akarsz?

– Elkészültek a házammal, de szükségem van egy fuvarra az autómhoz. Otthagytam egy barátom házánál, Palisadesben – mondta Holly szándékosan lezserül. – Chuck hozott haza tegnap este.

Cynthia felkuncogott. – Túl sok szer, Hol?

– Nem voltam részeg – ellenkezett Holly. – Valami nem esett jól a vacsorából, és Chuck udvariasan felajánlotta, hogy hazahoz. Ennyi az egész!

Cyn tanulmányozta Holly bíborvörös arcát és azt, ahogyan kerülte a pillantását. – Tegnap este beengedted Chuckot? Meddig volt itt?

– Tényleg, Cyndi, nem hiszem, hogy...

– Sajnálom, Holly! Tudom, hogy szerinted ez észszerűtlen, de tényleg nem szeretem, ha idegenek vannak az otthonomban, amikor nem vagyok itt! Ezenkívül bármit is mondasz Nickről, ő legalább nem somfordál el az éjszakában, miután elélvezett!

– És még engem hívsz gorombának! Úgy beszélsz, mint egy kamionsofőr.

Cynthia nevetve kapta be az utolsó falat muffinját.

– Vagy mint egy zsaru! – A nő a faliórára pillantott. – Nézd, ha fuvart szeretnél, intézzük el! Bemehetek a Santa Monica-i irodámba és elintézhetek néhány dolgot, amíg ott vagyok. És figyelj, ha most becsomagolod a cuccaidat, akkor az egészet bepakolhatjuk a Land Roverbe, és megspóroljuk neked a visszautat!

– Jól van! Nem akarok tovább a terhedre lenni!

Cynthia biztos volt benne, hogy Holly ezt az utolsó megjegyzést valamiféle bűntudatkeltésnek szánta, de ez nem fog működni, ezúttal nem. Ez az elrablási ügy kezdett bonyolulttá válni, és arra volt szüksége, hogy kíváncsi húga eltűnjön innen.

– Remek! Gyorsan letusolok!