39. -40. -41. Fejezet

 

39. Fejezet

Fordította: Szilvi

 

Cynthia éles fájdalmat érzett a karjában, amikor felébredt, majd égő érzés követte, amikor a tű visszahúzódott. A szeme kinyílt, és legördült az ágyról, mozgás közben megragadta a Glockot az ágy melletti fiókjából, és lekuporodott az asztal mellé, a fegyvert pedig ráfogta... egy szimpatikus, fehér köpenyes fickóra? Megvizsgálta a szobát. Ott volt, ahol várta is, a saját lakásában, a saját ágyában. Lefelé nézve, lassan szivárgó vért és zúzódásokat látott a bal karja belső felén. Felnézett a férfi megrökönyödött arcára.

Az egyik kezében üres véres tasakot tartott, a másikban egy műanyag csövet, ami tűben végződött.

– Vérátömlesztés – magyarázta. – Sok vért veszített.

– Ki maga? – A hangja rekedtebb volt, mint várta, és öntudatlanul is felköhögött.

– Dr. Peter Saephan, szolgálatára! – mondta kellemes mosollyal. – Nekünk, embereknek ez mennyiségi kérdés, nem csak minőségi – intett a vért tartalmazó tasakra.

– Raphaelnek dolgozik? – Kicsit ellazult, majd rájött, hogy meztelen, és lerántotta az ágyról a takarót, hogy a teste köré csavarja.

– Az a megtiszteltetés ért – ismerte be Saephan. – Éhes?

– Éhes, de... – Cyn megszimatolta magát, és undorodva fintorodott el. – Le kell zuhanyoznom!

– Ah, akkor biztosan jobban érzi magát! Jó! Mutassa meg, hol tartja az ágyneműt, és én áthúzom ezt az ágyat, amíg felfrissül!

– Meztelen vagyok! – mondta elkeseredve.

– Ugyan már, én orvos vagyok! Emellett...

– Nos, igen, de maga nem az én orvosom! – Intett a kezével, kiparancsolta a férfit a szobából, és a fürdőszoba felé indult, amikor az eleget tett a kérésének.

– Az ágynemű az előszobai szekrényben van! – kiáltotta, mielőtt a férfi becsukta volna az ajtót.

 

****

 

A víz vörös lett a vértől, mielőtt befejezte a zuhanyozást, és semmiféle súrolás sem tudta kitörölni Albin fogainak emlékét a nyakán. De a teste tiszta volt, a haját – hála Istennek – sikerült besamponoznia, és csak egyszer kellett megtámaszkodnia a falban, hogy talpon maradjon a forró víz alatt. Amikor végül majdnem rózsaszínűre forrázódva előbukkant, ezerszer jobban érezte magát. A hálószobát üresen találta, és az ágy szépen meg volt igazítva. Lassan a szekrény felé lépkedett, és tiszta fehérneműt, majd egy kényelmes selyemköntösöt vett magára. Sebei elképesztően gyorsan gyógyultak, de a bőre még mindig érzékeny volt, és mindenütt fájt. Miután szélnek eresztette a stílust, beledugta a lábát egy kényelmes mamuszba, majd követte az orrát a valahol lent készülő friss kávéhoz.

A konyhájában megtalálta a kávét és Dr. Saephant is.

– Nos, jobban néz ki! – jegyezte meg a doki mosolyogva. – Még mindig éhes?

– Farkaséhes, de figyelmeztetem, hogy nem sok kaját talál a... – A hangja elcsuklott, amikor Saephan lerakta elé a tányért – rántotta sajttal és pirospaprikával, ropogós szalonna és vajas pirítós.

– Tudom, hogy ezt az ételt nem a hűtőmben találta! – jegyezte meg a nő, és falni kezdett.

– Hmm, nem! Ebben igaza van! Elküldtem az egyik őrt a boltba.

Cynt túlságosan elfoglalta, hogy ételt lapátoljon a szájába, hogy válaszoljon.

Saephan töltött egy csésze forró kávét, és elé tette.

– A koffein jó arra, ami most kínozza!

– A koffein mindig jót tesz, doki – mondta teli szájjal. Lenyelte a falatot, és egy nagyot kortyolt a bögréből. – Egyébként köszönöm az ágyneműcserét. És minden mást is. Nem sok mindenre emlékszem! – Önkéntelenül is összerezzent. – Azt mondta, hogy Raphaelnek dolgozik?

– Közel húsz éve! És ez idő alatt több mint néhány véres ágyneműt is átcseréltem.

Cyn kételkedve nézett rá. Legfeljebb huszonöt, talán harminc évesnek tűnt. A fedetlen ablakokra nézett.

– Nem lehet vámpír!

– Nem, nem! A párom egyike Raphael embereinek. Ő megosztja velem a vérét, és az egészségesen tart. Tisztességes cserének tűnik, nem gondolja?

– Gondolt valaha arra, hogy... tudja... hogy átváltozzon?

Saephan üres pillantást vetett rá.

– Ó, az újjászületésre gondol? Vámpírrá válni? Gondoltunk rá, de akkor mindkettőnknek mástól kellene beszereznünk a vért, és nem vagyok biztos benne, hogy ez tetszene, lévén, hogy ez egy... meglehetősen meghitt élmény. A legtöbb vámpír emberrel párosul, ha egyáltalán párosul. És természetesen Lord Raphaelnek mindenképpen engedélyt kellene adnia az újjászületésemre.

– Újjászületés?

– Annak nevezzük. Jobbnak tűnik, mint annak nevezni, ami valójában.

Cyn érdeklődve nézett fel.

– És mi az?

– Egyetlen szóval, bonyolult. Különösen agresszív vírusként viselkedik, mindent felfal, ami az útjába kerül, de ennél sokkal többről van szó. Hogyan magyarázza meg például Raphael mentális erejét? Azt a képességét, hogy képes kommunikálni a vámpírjaival telepatikusan, hogy gondolattal képes befolyásolni a fizikai világot?

– Mágia?

A férfi fájdalmas arckifejezést öltött. – Tudós vagyok; az elmém nem tudja felfogni ezt a lehetőséget. Mondjuk inkább úgy, hogy még nincs megfelelő tudásunk a magyarázatra.

– Igen? Nos, ez... – Egy laza mozdulattal megérintette a sérült vállát. – Elég mágikus.

– Ugye? Természetesen Lord Raphael vére sokkal erősebb, mint a többségé. Elvégeztem néhány kezdetleges kutatást a vámpírvér gyógyító tulajdonságairól – traumatológiai sebész vagyok, így a kutatás nem éppen az én területem, de ez egészen meghökkentő.

– Ne hagyja, hogy a botoxos tömeg megtudja! Ledöntik a falakat!

– Mennyire igaz!? De nincs semmi gond. Az ajkaim le vannak pecsételve!

A lány a kinyilatkoztatás másik részére koncentrált.

– Tehát Raphaelnek kell engedélyt adnia, mielőtt bármelyik embere új vámpírt készítene?

Úgy nézett ki, mintha vitatkozni akarna a nő által választott szavakkal, majd elmosolyodott.

– Nos, természetesen. A vámpírlordok meglehetősen szigorúan ellenőrzik a lakosságot. Nem lehetnek az országban szabadon kódorgó vámpírok; hamarosan többen lennének az embereknél, és ez hová juttatna minket? Vagy őket, ami azt illeti. Szeretne még tojást? – kérdezte, észrevéve Cyn üres tányérját. – Örülnék, ha...

– Nem, köszönöm! Már ez is több volt, mint amit egész héten szoktam reggelizni! Apropó, meddig voltam kiütve?

– Harmincnyolc óra, többé-kevésbé. Tegnap nem sokkal napkelte előtt értem ide, és akkor már egy ideje ki volt ütve. Valaki tényleg jól megdolgozta!

Cyn felkapta az üres tányérját, és a mosogatóhoz vitte. Saephan ott állt, elvette tőle, majd leöblítette és betette a mosogatógépbe.

– Pihennie kell! – emlékeztette.

– Nagyon jól érzem magam, csak kicsit fáj! – mondta a nő szórakozottan, és figyelmét a bejárati ajtó vonta magára. A homlokát ráncolva lassan átsétált a nappalin. Az ott... az fűrészpor? – mindenen és mindenhol. Valószínűleg azért, mert új ajtó lett beszerelve. A nő zavarodott pillantást vetett a dokira a válla fölött.

– Új ajtó – erősítette meg. Felismerés villant fel az arcán. – De nem emlékszik erre, igaz? Természetesen nem voltam itt, de azt hiszem, Lord Raphaelnek a szó legszorosabb értelmében be kellett kopognia az ajtón, hogy eljusson önhöz. Megmentette az életét!

– Tudom – mondta komoran. – Annyira emlékszem. Felmérte az ajtót, kezével végigsimítva a széleken.

– Oké, elég az izgalomból! Vissza az ágyba!

Cyn felsóhajtott.

– Nem hiszem! Dolgom van! – Visszafordult a konyhába, és friss kávét töltött magának, mielőtt elindult volna az irodájába vezető lépcsőn.

– Ms. Leighton, ragaszkodnom kell hozzá! Lord Raphael rám bízta...

A vaskos irodaajtó becsukódott, elvágva a jó orvos utolsó szavait. Régi barátnője, Benita két éjszakával ezelőtt elárulta, és ez szinte a halálához vezetett. És Cyn ki akarta deríteni, hogy miért.

40. Fejezet

Fordította: Szilvi

 

Cynthia érzékelte azt a pillanatot, amikor Raphael belépett a lakásába, érezte, ahogy a hatalom zümmög a vérében, mintha a teste valami egészen más szinten ismerte volna fel. Felállt és kinyitotta az irodája ajtaját, hallotta a férfi hangját a földszinten, ahogy Saephanhoz beszélt. Nem is próbálta kivenni, hogy miről van szó, inkább visszasétált a számítógépéhez, és leült, hogy befejezze, amit korábban elkezdett. Ez az ügy hamarosan a végkifejletéhez ér, és neki szándékában állt részt venni a végső leszámolásban.

– Dr. Saephan azt mondja, hogy pihenned kellene!

Cyn anélkül válaszolt, hogy megfordult volna, ujjai a billentyűk fölött röpültek, hogy elmentse és kinyomtassa a munkáját.

– Pihenek! – Eltartott egy pillanatig, mire megfordult, mivel automatikusan a falakért nyúlt, amelyek pajzsokként viselkedtek, és megakadályozták, hogy túl  sokat aggódjon, hogy ne függjön senkitől, és hogy ne engedje meg, hogy bárki más törődjön vele. És semmi sem volt ott. A falai összeomlottak, és az üres helyeken csak Raphael volt. Felsóhajtott, és megfordította a székét, hogy felfedezze, ahogy a férfi azokkal a fekete szemekkel figyeli őt, mintha átlátna rajta. A hirtelen érkező sóvárgás elakasztotta a lélegzetét. A férfi lazán támaszkodott az irodája ajtókeretéhez, kifakult farmert viselt hosszú lábain, amelynek dereka alacsonyan lógott a keskeny csípőn, fekete pulóver simult széles mellkasára egy bőrdzseki alatt, amely kihangsúlyozta azokat a csodálatosan széles vállakat.

Ennyi lehet az egész, ez az automatikus sóvárgás, amely minden alkalommal megragadta, amikor meglátta Raphaelt? Vajon csak a vámpírok egyedi biológiája miatt vágyódott annyira utána, amikor külön voltak? Azt kívánta, bárcsak ez lenne az igazság. Sokkal egyszerűbb lenne, ha így lenne. De nem az volt. Ó, igen, ott volt a vágy. Érezte, hogy a teste most is reagál rá, a szoba másik oldaláról. De ez ennél sokkal több volt. Hogyan tudná meghatározni, akár csak saját magának? Mintha a gravitáció többet nyomott volna, amikor ott állt az irodájában, mintha a világ visszatartotta volna a lélegzetét, amikor elment. Felállt és az ajtóhoz lépett.

– Tartozom egy bocsánatkéréssel – mondta, és felnézett a férfira.

Raphael kinyújtotta a kezét, és a köntös övénél fogva közelebb húzta magához. – Miért is?

– Nem kellett volna a minap úgy távoznom, ahogy... nem tudom, hagyhattam volna egy cetlit vagy ilyesmit. Ez... kissé elsöprő volt! Kicsit lehengerlő vagy!

A férfi szeme felvillant a hirtelen haragtól.

– És ezért elmenekültél valakihez, aki ezt tette veled? – A fejét Cyn alig meggyógyult válla felé rántotta.

– Megtámadtak, Raphael, és éppen elnézést kérek, tehát ne legyél seggfej!

Raphael ekkor elmosolyodott, lassú, ragadozó mosollyal.

– Seggfej? Nem hiszem, hogy bárki is merte volna használni ezt a szót velem kapcsolatban a néhány száz év alatt, legalábbis még soha sem hallottam.

– Valószínűleg ezért vagy néha olyan nagyképű! – vigyorgott rá Cyn, majd kijózanodott. – Figyelj, rengeteg információt szereztem neked...

– Később – mondta –, most téged akarlak!

– Igen – mondta egyszerűen a nő.

Raphael egyetlen ujjmozdulattal kioldotta a köntös övét, és félrelökte, amikor a keze a nő derekára csúszott, a csupasz bőrt simítva. Forró, követelődző csókot nyomott a szájára, és a lány teste azonnal reagált. A férfi kabátjának puha bőre a melleihez simult, miközben átkarolta a Raphael nyakát, és a cipzár fogai a mellbimbóit karistolták.

– Raphael – suttogta sóvárgóan, és felismerve a férfi vágyakozását is, magas, karcsú testét a férfi testéhez nyomta. Érezte, hogy a férfi merevedése máris kemény és őt várja. Raphael halk morgása Cyn szájában dübörgött, végiggurult a torkán és ott remegett a mellkasában. Halk, nyüszítő hanggal fejezte ki szükségét, és a férfi felemelte, a szája nem hagyta el az övét, miközben az ágyhoz vitte.

 

****

 

Raphael félrelökte a selyemköntöst, amely gúnyolódva rejtegette Cyn telt melleinek puha íveit. A szája Cyn ajkától a sebzett válláig haladt, elidőzve a finom, új bőrön, majd lefelé mozdult, hogy először az egyik, majd a másik mellét megcsípje finoman, amíg édes, megkeményedett gyöngy nem lett a tetején, és a szájába véve óvatosan megrágcsálta kissé a fogával. Ez elég volt ahhoz, hogy legcsekélyebb mennyiségű vért magához vonzza, elég ahhoz, hogy a lány háta ívbe feszüljön a vágytól. Amíg a szája az egyik mellét rágcsálta, az ujjai a másikat simogatták, fájó gyengédséggel megcsípve a mellbimbót, tovább lakomázva Cyn zamatos testén.

A lány újra és újra felkiáltott örömében, az apró nyögések az éhség szikráit terjesztették a férfi testében, és szinte megőrjítette a vágy, hogy a fogait a nyakába, a farkát pedig a lány lüktető forróságába süllyessze. A lány a férfi ruháit rángatta, gyengéden panaszkodott, miközben a kezei Raphael bőréhez akartak érni. Lerángatta a dzsekijét, és a pulóvert áthúzta a feje fölött. A férfi megállt, hogy kigombolja a farmerját, és Cyn követte, karcsú ujjaival kinyitotta a slicc gombjait, és a vastag anyag alá csúsztatva a kezét, megtalálta kőkemény farkát. A lány a szájába vette, a farmert letolta a csípője alá, és még mélyebbre szívta, amikor a teljes hossza kiszabadult, nyelve az érzékeny fejen játszott. A férfi felnyögött, és igyekezett uralkodni azon a vágyán, hogy belemerüljön a torkába, és megdugja a forró, nedves száját. Megfogta Cyn fejét nagy kezeivel, az ujjai a hajába merültek, miközben a lány nyelve fel-alá siklott, csintalan nyelve úgy nyalogatta, mintha a kedvenc cukorkájáról lenne szó.

Amikor már nem bírta tovább, összeszorította a kezét, és motyogó káromkodással felhúzta a nőt, és visszalökte az ágyra, majd követte és csapdába ejtette ott. Megkóstolta, harapós csókokkal incselkedett vele, amíg fel nem kiáltott, és a hajába túrva a lába között lévő selymesen sima V-ig nem kényszerítette. A férfi mindkét kezével megfogta a nő fenekét, és felemelte magához. Széthúzta a lábait, hogy szélesre tárja a kutató szája előtt. Nyelve a megduzzadt redők közé siklott, megmeredve tapogatózott benne, mint egy kis farok, majd felfelé siklott a kemény csiklóhoz. A lány döbbenten felzihált, amikor a férfi nyelve körbejárta az érzékeny részt, tovább keményítette, majd beleharapott, hogy a legédesebb vért kóstolja, aminek hosszantartóan megmaradt az íze, amíg Cyn sikoltozott az orgazmustól, és teste remegett Raphael keze és szája szorításában.

Remegés hullámoztatta meg alatta a lány izmait, amikor megnyalta orgazmusának finom nedűjét, és újabb örömkiáltásokat váltott ki az ő Cynjéből.

– Édes, Cynem – suttogta, és gyengéden megfújta az érzékeny csiklót. – Annyira édes!

– Kérlek! – suttogta. – Ó, Istenem, kérlek, Raphael!

A vágy elöntötte a férfit. Felemelte magát a lány lábai közül, és a farkát mélyen beledöfte, olyan erőteljes lendülettel, amely felemelte az ágyról. Cyn felnyögött az elégedettségtől, szorosan átfogta a lábaival a férfi derekát, csapdába ejtve sima hüvelyének vulkáni forróságában. Lehajtotta a fejét, hogy még egyszer megkeresse a lány száját, vegyítve testük ízét, a lány nyelvét megkóstolva, hagyta, hogy a nő megkóstolja saját édességét. Ki-be csúszott, olyan vágy vezérelte, amilyet még sohasem érzett, és azt követelte, hogy sajátjának jelölje meg, hogy se más vámpír, se másik ember ne merje soha elvenni tőle.

Amikor megérezte csúcspontjának közeledését, érezte heréi megfeszülését, ami azt mondta neki, hogy nem képes tovább ellenállni a lány kísértésének, engedte, hogy a szája megtalálja azt az édes eret Cyn nyakában, és hagyta, hogy agyarai kicsússzanak, megsimogassák a verejtékes bőrt, majd belemélyesztette őket. Forró vér csúszott le a torkán, amikor az orgazmusa mélyen kilövellt a lányban. Cyn görcsbe rándult alatta, csatlakozva hozzá az izzó orgazmusban, és sikolyait a vállába fojtva, körmeivel a hátát karmolta.

Raphael összeomlott a nő felett, nyelve lustán nyalta fel a nyakára csöpögő vért, és érezte, ahogy a lány szíve a mellkasához csapódik. Cyn lábai szétnyíltak, és a férfi kissé elmozdult, hogy levegye testének súlyát a karcsú testről. Félmerev farka kezdett kicsúszni belőle, és a nő egy kis tiltakozást mormolt, felemelte egyik hosszú lábát, hogy a derekára fonja, szorosan tartva őt, befészkelve a lába közötti meleg, nedves völgyben. Raphael felemelte a fejét, és halkan felkuncogott. A lány kinyitotta a szemét a hangra, és egy újabb vágy emelkedett a férfi ágyékában a zöld tekintet által kifejezett heves birtoklástól. Mélyen a torkából felmordult. Száz éjszaka, ezer, tízezer sem lenne elég, hogy kielégítse a szenvedélyét ez iránt a nő iránt. Érezte, ahogy a farka ébredezik, szükségét érezte, hogy újra a magáévá tegye, és újra megkeményítse a testét. Soha nem érzett ekkora sóvárgást egyetlen nő iránt sem, legyen az halandó vagy halhatatlan. Mit áldozna fel egy ilyen vágyért? Miről mondana le, hogy az éjszakáit Cyn ágyában tölthesse?

– Magad vagy a kísértés, édes Cyn! – mormogta, és a kezére emelte magát, távol a nő testének csábító forróságától. Lehajtotta a fejét, hogy még egyszer megcsókolja a lány puha száját, majd felállt, felkapta a farmert és elindult a fürdőszobába a hideg zuhany alá.

Cynthia az ágyon feküdt, és hallotta a fürdőszoba ajtajának kattanását, hallotta a víz folyását. Valami elveszett abban a pillanatban, amikor a férfi a távozás mellett döntött, valami megfoghatatlan és értékes dolog. A gyomrában érzett meleg elégedettség kihűlt, és hirtelen meztelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát.

Gyorsan legördült az ágyról, és szinte berontott a gardróbba néhány ruháért, mielőtt lesietett volna a lépcsőn a másik fürdőszobába. Olyan érzése volt, hogy Raphael nem akar társaságot a zuhany alatt, és ő nem akarta látni az arcát, amikor visszautasítja.

41. Fejezet

Fordította: Szilvi

 

Amikor Cyn kijött a vendégszobából, Raphael már a konyhai sziget pultja mellett ült. Elfordulva beszélt félhangosan a mobiljába. Cyn nem szólt semmit, de felment egyenesen az emeletre az irodájába, és elővette a korábban összekészített jegyzeteket. Információkkal teli mappájával felszerelkezve csatlakozott a férfihoz a konyhában.

A férfi sötét szeme követte Cyn minden mozdulatát, amikor az kivett egy üveg hideg vizet a hűtőből, és leült az egyik bárszékre, a sziget másik oldalán.

– Ma némi kutatást folytattam a házzal kapcsolatban, ahová tegnap este vittek – kezdte a beszámolóját. – Hat hónappal ezelőtt vásárolta meg az Odessa Exports, amely egy meglehetősen kirakat cég. Megpróbálták elrejteni a nyomaikat, de egészen biztos vagyok benne, hogy sikerült azonosítanom ennek az egész cirkusznak a valódi tulajdonosait. – Megkockáztatott egy gyors pillantást a férfira, és megállapította, hogy feszülten bámul rá. De bármit is érzett, túl mélyen el volt temetve, hogy a nő felismerhesse azt az üres, gyönyörű arcon. – Valószínűleg azt is tudni szeretnéd, hogy valaki vérbankot vagy etetőhelyet üzemeltet, bárhogy is nevezitek ezt, nem egészen tíz mérföldre innen, a Decker Canyonban. Feltételezem, hogy nem te.

– Ki nyúlt hozzád? – Ezt olyan sértett birtoklásvággyal mondta, hogy a nő legszívesebben felsikoltott volna. Milyen jogon érzett ekkora felháborodást? Nyilvánvalóan nem akarta őt; mit érdekli, ha valaki más viszont igen? Nem nézett rá. A férfi túl jól tudta, mire gondol.

– A haverod, Albin! Bár állítólag csak meg kellett kóstolnia! Valaki másnak tartogatott főételnek.

– Kinek?

– Nem tudom! Soha nem mondták ki a nevét, és soha nem is láttam. Mire megérkezett, én már próbáltam visszajutni az autómhoz, és más dolgok jártak a fejemben – tette hozzá szárazon. – Ezenkívül még két vámpírral beszéltem, mielőtt Albin monopolizálta volna az időmet. Egy nagydarab maflával, akit Tommynak hívnak, és... – a hangja elakadt, amikor eszébe jutott, ahogy Benita vonaglik a spanyol vámpírral. Nyelt egy nagyot, majd folytatta. – Sötét hajú, vonzó pasas, kemény spanyol akcentussal. Nem mexikói, hanem kasztíliai. Ő... tudta, hogy ki vagyok, tudta, hogy neked dolgozom!

– Che Leandro – mormolta Raphael. – Miért volt ott?

– Amennyire felfogtam, egyetlen célja az volt, hogy feküdjön az ágyon, és vonzónak tűnjön. És csúnya utalásokat tegyen a küszöbön álló, és kifejezetten kellemetlen halálomról. Úgy tűnt, úgy gondolja, hogy megtiszteltetve kell éreznem magam az Atyjától, aki maga akarja a piszkos munkát elvégezni.

– Az Atyja – mondta élesen Raphael. – Pontosan ezt a kifejezést használta?

Cyn visszapörgetett az emlékeiben. – Igen! Azt mondta, hogy az Atyja magának akar engem!

Raphael talpra ugrott, a szék a háta mögött a padlóra zuhant. Keze olyan erősen szorította a lapozott pultot, hogy a lány biztos volt benne, hogy összetörik a keze alatt.

– Pushkin – vicsorgott a férfi.

Cyn riadtan húzódott vissza egy kicsit.

– Mrs. Judkins említette a Puskin nevet. Úgy gondolta, hogy valaki ezzel a névvel hagyott üzenetet a férjének. Akkor nem sokat gondolkodtam rajta. Úgy értem... mindenki ismeri Puskint, nem igaz?

A férfi sötét szeme a nő arcára villant, majd áttért a sérült vállára a vastag pulóver alatt, amelyet a zuhanyozás után vett fel.

– Mit tudtál még meg? – morogta.

Seggfej, gondolta.

– Az Odessa Exportsot visszakövettem egy Santa Barbara-i holdinghoz. A State Streeten adták meg az irodáik címét, de ha meg akarod találni ezt a Puskint, azt javaslom, hogy Montecitóban nézz utána. Itt megtalálod őt, és... – ráhunyorított a dühös vámpírra, aki a pult másik oldaláról figyelte. – Valószínűleg ott tartják Alexandrát is fogva.

– Hogyan szöktél meg Albintól?

A nő megrökönyödve pislantott a hirtelen témaváltástól.

– Lelőttem – mondta egyszerűen. – Ti hajlamosak vagytok elvetni az embereket, mint ártalmatlanokat. Különösen az olyan idősek, mint Albin, akik még modern fegyverek nélkül vívták a háborúikat. Egyáltalán nem motozott meg. – Átölelte saját magát az emlékektől. – Rám támadt – mondta halkan. – Olyan gyorsan; ti mind olyan gyorsan vagytok! Alig sikerült elővennem a fegyverem, és máris rajtam volt, a fogai a vállamba mélyedtek. Azt hittem, hogy meghalok, de úgy gondolom, ő először játszani akart. Bántani akart, hallani, ahogy sikoltok. Sikítottam, rendben! De miközben sikoltoztam, majdnem a teljes tárat belelőttem a fattyúba. Nem tudom, megöltem-e, de elengedett annyi időre, hogy el tudtam menekülni. És akkor csak ez érdekelt. – Felnézett, és elsápadt a Raphael arcán látható dühtől. – Szóval – mondta könnyedén. – Mikor megyünk ezek után a fickók után?

– Te nem! – mondta kifejezéstelen, kemény hangon.

– Gondold át még egyszer, Lordom! – mondta határozottan. – Ez az én esetem, és szándékomban áll felügyelni. Lehet, hogy elkerülte a figyelmed, de nekem is van némi elszámolnivalóm ezekkel a fickókkal!

– Túl veszélyes lesz! Ezúttal nem esetlen emberekkel kerülünk szembe! Ha ez Pushkin fészke, akkor várni fog minket, engem fog várni!

– Igen, nos, nem mondod, pajtikám! Ez az esetlen ember jön a buliba! És nincs szükségem a kibaszott engedélyedre! Elvihetsz magaddal, vagy követhetsz oda, de én is megyek!

Raphael zordan meredt rá, nagyobb magasságával és termetével akarta megfélemlíteni. Vagy legalábbis megpróbálta. Cyn nem volt hajlandó megijedni sem tőle, sem bárki mástól.

– Rendben! – vicsorogta a férfi, és sarkon fordulva a garázsba vezető lépcsőhöz sétált. – Holnap este! Javaslom, hozz magaddal néhány karót!

– Ne aggódj miattam! – kiáltott utána. – Van saját fegyverem!

Raphael megállt, amikor az ajtóhoz ért, széles válla egy pillanatra meggörnyedt, amikor ránézett. – Cyn...

A lány pillantása találkozott a férfi tekintetével, és egy pillanatra arra gondolt, hogy talán... de nem. A férfi arckifejezése megkeményedett, tekintete ismét kifejezéstelen lett.

– Nyolc órára legyél a kapuban! – mordult fel. – Nem fogok várni rád!

És eltűnt azzal a természetfeletti sebességgel, amely alig volt több, mint egy elmosódott mozdulat az emberi szem számára.

– Gyáva! – suttogta Cyn, és visszaereszkedett a bárszékre. – Te kibaszott gyáva!